|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 16 találat | lapozás: 1-16 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Balla Sándor 2002. november 23.Borossebesen a református hívek jelentős önkéntes munkával, anyagi támogatással teljesen felújították, kibővítették a parókiát, hogy saját lelkészük legyen. Balla Sándor református lelkipásztort aug. 1-jétől kinevezték a helybeli egyházközségbe. Balla Sándor tudja, hogy az alapokkal, az anyanyelvű oktatás megszervezésével kell kezdenie. Eddig 7-8 gyermek jelentkezett. Borossebesen mindössze 90 református van, Bokszegen pedig 6 család. /Balta János: Saját lelkészük van a borossebesi reformátusoknak. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./2003. május 27.Máj. 25-én, vasárnap beszélgetésre hívták borossebesi olvasót a Nyugati Jelen szerkesztői.Kiderült, hogy Borossebesen hivatalos magyar nyelvű oktatás évtizedek óta nincs, a hetvenes évek közepéig létezett fakultatív oktatás, de ez is megszűnt. A jelenlévők egyhangúlag kijelentették: igénylik a magyar nyelvű oktatást, legalább a fakultatívat állítsák vissza. Balla Sándor református lelkész elmondta: a templomban ezt már kihirdette, de eredménytelenül, mert csak két szülő jelentkezett. Most viszont megígérte, személyesen meglátogatja a szóba jöhető magyar családokat, s rövid időn belül összeállít egy listát a gyermekekről. Balta János lapigazgató megígérte, hogy a lap támogatja a borossebesieket. Volt, aki a Duna Televízió adását hiányolta a kábelszolgáltatótól. Borossebesen körülbelül 100 magyar család él. Az elrománosodás megállíthatatlan folyamatnak tűnik, ráadásul a közösségen belül sem teljes az egyetértés. /Irházi János: Egy igazi szórvány. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./2008. március 15.Ki mennyire elégedett az iskolai vallásoktatással, erre keresték a választ a riportban. Arad megyében különösebb gondok, panaszok nincsenek a vallásoktatásra, legalábbis hozzánk nem érkeztek el – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Szerinte nem fogadható el, hogy a vallásoktatás tantárgyszerűen folyik. A megye magyar nyelven (is) oktató iskoláiban a diákok általában református, katolikus vagy evangélikus vallási nevelésben részesülnek, attól függően, hogy az illető településen milyen felekezet erősebb, melyiknek van több híve. Az aradi magyar baptisták még nem próbálkoztak hitoktatással az iskolákban. A szórványban más a helyzet. Erre jellemzőbb példa Borossebes, ahol évtizedekkel ezelőtt sokkal erősebb, nagyobb létszámú katolikus és református közösség élt, mára viszont szinte teljesen elfogytak a hívek. A borossebesi magyar gyerekek ma már kénytelenek román iskolába járni, így a vallásoktatás kérdése is megpecsételődött. Sajgó Katalin egy ideig még az iskolában tartotta egy szűk csoportnak a vallásórákat, ma viszont már saját otthonában gyűlnek össze a megmaradt katolikus vallású diákok. A reformátusoknál rosszabb a helyzet. Balla Sándor lelkész elmondta, felkereste a három református gyermek szüleit, hogy az iskolában, vagy nála, a parókián szívesen oktatná őket, de a szülők elzárkóztak, mondván, hogy nem engedik egyedül el csemetéiket. Inkább ortodox vallásórára járnak. Temes megyében kiemelten vallásos nevelést biztosít a Gerhardinum Római Katolikus Líceum, a megye valamennyi iskolájában folyik hitoktatás. Valamennyi felekezethez tartozó gyereknek van rá lehetősége, hogy az iskolában vagy a templomban, anyanyelvén vallásos nevelésben részesüljön. Temes megyében a katolikus hitoktatás hét nyelven folyik: magyarul, németül, románul, horvátul, bolgárul, szlovákul és csehül is. Fazakas Csaba református esperes elmondta: megyeszerte minden református felekezethez tartozó gyereknek biztosítják a lehetőséget, hogy anyanyelvén részesüljön vallásos nevelésben. A vallásoktatás kérdése Fehér megyében a magyar nyelvű iskolákban, nem szült vitákat. Magyarlapádon iskolában a gyerekek egytől egyig reformátusok. Hunyad megyében akad néhány olyan gond, ami sokakat érint, de kevesen beszélnek róla nyíltan. A szórványközösségekben a szülők nyíltan nem vállalják, hogy ellenszegüljenek az iskolai vallásoktatásnak. Jelenleg a többségi, ortodox vallású diákok mellett saját vallásoktatókkal rendelkeznek a római katolikus, református, baptista és pünkösdi vallású gyermekek. A vallásoktatónak számtalan kritériumnak kell megfelelnie. Rendelkeznie kell megfelelő iskolai (teológiai vagy vallástanári) végzettséggel. A szórványvidéken kevés a magyar gyermek, a legtöbb tagozatos iskolában a vallástanórákat nem lehet kellőképpen megfizetni. Ezért kevés a szakképzett vallástanár is, szakképzetlen személy végzi az oktatást, vagy az ezerféle gyülekezeti gonddal leterhelt lelkipásztor. /Irházi János, Pataki Zoltán, Szakács Bálint, Gáspár-Barra Réka: Vallásoktatás az iskolában. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 15./2010. július 7.Illúzió az erdélyi magyarságértA Magyar Népi Szövetségről (MNSZ), a romániai magyarság történelméről, a baloldali ideológia megítéléseiről, illetve a Romániában kiépülő kommunista rendszerről tudhattunk meg többet a tegnapelőtti könyvbemutatón. Tucatnyi ember gyűlt össze a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében, ahol Nagy Mihály Zoltán, a Román Állami Levéltár főigazgató-helyettese és Olti Ágoston történész Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953 című könyve került ismertetésre. A bemutatót Demeter Szilárd, a PKE tanára kezdte el, aki köszöntötte a könyv egyik szerzőjét, Nagy Mihály Zoltánt, illetve Sárándi Tamást, a Szatmárnémeti Megyei Múzeum kutatóját, majd beszélt arról a „történelmi vakfoltról”, amelyet a könyv kiemel a mélyből, és felelevenít az olvasó számára. Ezután Sárándi tartott tartalmas bemutatót a könyvről, amely egyben egy dokumentumgyűjtemény is. Beszélt a Román Kommunista Párt politikájáról, amely mindent megtett azért, hogy a rendszert jó színben tüntessék fel. Ezért a rendszer ellen harcolókat negatív, a mellette tartókat pedig pozitív részlehajlással minősítették, majd pedig szerepvállalásukat hasonló módon dokumentálták. Ezeket a dokumentumokat így nem lehet önmagukban szemlélve hiteles információforrásoknak tekinteni, csakis egy eseménysorban elhelyezve őket. „A dokumentum mint forrás önmagáért beszél” – magyarázta a kutató azt a történészek között közkedvelt – és egyben szakszerűtlen – felfogást, amely számtalan eseménynek a torzított ismertetéséért felelős. Az objektív, forráshiteles történetírásra ma már lehetőség van, de nem volt ez mindig így, mert az elmúlt rendszer történetírói szinte kivétel nélkül különböző érdekcsoportoknak a tagjai voltak. Ezután Nagy Mihály Zoltán beszélt művéről, illetve a könyv témájának problémájáról. Egyebek mellett elmondta, hogy ma sem túl népszerű célkeresztbe helyezni az erdélyi magyar „kommunistabarát” érdekképviseletet, jelesül az MNSZ-t, sokkal kellemesebb volna a második bécsi döntésről írni vagy az 56’-os forradalom mártírjaira emlékezni, de a történészeknek nem áll jogukban az eseményeket rangsorolni. „Ne úgy mutassunk be egy korszakot, hogy minden esetben csak az derüljön ki, hogy az erdélyi magyarságot mindig csak verték. Mutassuk meg azt is, hogy mit tettek vagy nem tettek meg a magyarjaink, esetleg miként ártottak saját közösségüknek” – mondta. Ezután a párizsi békeszerződés utáni idők egyedüli romániai magyar politikai képviseletéről, az MNSZ-ről beszélt, amely bár a magyarság érdekeinek védelmére szegődött, a kommunista párt árnyékában mozgott, később fel is szívódott benne, ezért több szempontú és előjelű a megítélése. „Érdekképviseletről csak akkor beszélhetünk, ha az adott szerv intézményt épít és intézményt véd” – folytatta. Ezt az intézményrendszert tálalja a könyv, illetve azt, miképp próbálta meg az MNSZ ezeket az érdekeket védeni, illetve miképp nem. Ezért is a cím, amely az MNSZ szerepvállalására utal, amely részben pártpolitika, részben pedig érdekképviselet volt. Nagy leszögezte: fontos kiemelni, hogy az akkori magyar vezetők hittek a román hatalommal való kiegyezésben, ami a magyar kisebbségi jogok érvényesítését illette. Abban is hittek, hogy a magyarság nemzetiségi problémáit a „közeli” Szovjetunió, nem pedig a „távoli” Nyugat oldhatja meg. Ez az illúzió részben annak volt köszönhető, hogy ez a generáció 1910 környékén született, és ez idő tájt még nem teljesedtek ki a kommunista eszmerendszer és a napi valóság közötti ellentmondások. A továbbiakban kitért arra is, hogy baloldalinak ítéltek meg ebben az időszakban sok olyan embert – például „a nép egyszerű fiát”, Márton Áron püspököt –, akiket ma semmiképp nem minősítenénk azoknak, mert ma már más a baloldal megítélése, amely időről-időre változott. Ahhoz, hogy ezt a hatalmas dilemmát feloldjuk, mindenképp történelmi kontextusba kell helyeznünk az eseményeket. A bemutató végén az érdeklődők kérdéseket tettek fel a mű szerzőjének, majd megvásárolhatták a könyvet. Balla Sándor. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. október 7.Illúzió az erdélyi magyarságértA Magyar Népi Szövetségről (MNSZ), a romániai magyarság történelméről, a baloldali ideológia megítéléseiről, illetve a Romániában kiépülő kommunista rendszerről tudhattunk meg többet a tegnapelőtti könyvbemutatón. Tucatnyi ember gyűlt össze a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében, ahol Nagy Mihály Zoltán, a Román Állami Levéltár főigazgató-helyettese és Olti Ágoston történész Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953 című könyve került ismertetésre. A bemutatót Demeter Szilárd, a PKE tanára kezdte el, aki köszöntötte a könyv egyik szerzőjét, Nagy Mihály Zoltánt, illetve Sárándi Tamást, a Szatmárnémeti Megyei Múzeum kutatóját, majd beszélt arról a „történelmi vakfoltról”, amelyet a könyv kiemel a mélyből, és felelevenít az olvasó számára. Ezután Sárándi tartott tartalmas bemutatót a könyvről, amely egyben egy dokumentumgyűjtemény is. Beszélt a Román Kommunista Párt politikájáról, amely mindent megtett azért, hogy a rendszert jó színben tüntessék fel. Ezért a rendszer ellen harcolókat negatív, a mellette tartókat pedig pozitív részlehajlással minősítették, majd pedig szerepvállalásukat hasonló módon dokumentálták. Ezeket a dokumentumokat így nem lehet önmagukban szemlélve hiteles információforrásoknak tekinteni, csakis egy eseménysorban elhelyezve őket. „A dokumentum mint forrás önmagáért beszél” – magyarázta a kutató azt a történészek között közkedvelt – és egyben szakszerűtlen – felfogást, amely számtalan eseménynek a torzított ismertetéséért felelős. Az objektív, forráshiteles történetírásra ma már lehetőség van, de nem volt ez mindig így, mert az elmúlt rendszer történetírói szinte kivétel nélkül különböző érdekcsoportoknak a tagjai voltak. Ezután Nagy Mihály Zoltán beszélt művéről, illetve a könyv témájának problémájáról. Egyebek mellett elmondta, hogy ma sem túl népszerű célkeresztbe helyezni az erdélyi magyar „kommunistabarát” érdekképviseletet, jelesül az MNSZ-t, sokkal kellemesebb volna a második bécsi döntésről írni vagy az 56’-os forradalom mártírjaira emlékezni, de a történészeknek nem áll jogukban az eseményeket rangsorolni. „Ne úgy mutassunk be egy korszakot, hogy minden esetben csak az derüljön ki, hogy az erdélyi magyarságot mindig csak verték. Mutassuk meg azt is, hogy mit tettek vagy nem tettek meg a magyarjaink, esetleg miként ártottak saját közösségüknek” – mondta. Ezután a párizsi békeszerződés utáni idők egyedüli romániai magyar politikai képviseletéről, az MNSZ-ről beszélt, amely bár a magyarság érdekeinek védelmére szegődött, a kommunista párt árnyékában mozgott, később fel is szívódott benne, ezért több szempontú és előjelű a megítélése. „Érdekképviseletről csak akkor beszélhetünk, ha az adott szerv intézményt épít és intézményt véd” – folytatta. Ezt az intézményrendszert tálalja a könyv, illetve azt, miképp próbálta meg az MNSZ ezeket az érdekeket védeni, illetve miképp nem. Ezért is a cím, amely az MNSZ szerepvállalására utal, amely részben pártpolitika, részben pedig érdekképviselet volt. Nagy leszögezte: fontos kiemelni, hogy az akkori magyar vezetők hittek a román hatalommal való kiegyezésben, ami a magyar kisebbségi jogok érvényesítését illette. Abban is hittek, hogy a magyarság nemzetiségi problémáit a „közeli” Szovjetunió, nem pedig a „távoli” Nyugat oldhatja meg. Ez az illúzió részben annak volt köszönhető, hogy ez a generáció 1910 környékén született, és ez idő tájt még nem teljesedtek ki a kommunista eszmerendszer és a napi valóság közötti ellentmondások. A továbbiakban kitért arra is, hogy baloldalinak ítéltek meg ebben az időszakban sok olyan embert – például „a nép egyszerű fiát”, Márton Áron püspököt –, akiket ma semmiképp nem minősítenénk azoknak, mert ma már más a baloldal megítélése, amely időről-időre változott. Ahhoz, hogy ezt a hatalmas dilemmát feloldjuk, mindenképp történelmi kontextusba kell helyeznünk az eseményeket. A bemutató végén az érdeklődők kérdéseket tettek fel a mű szerzőjének, majd megvásárolhatták a könyvet. Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. november 23.Tőkés: „Itt az ideje, hogy felszántsuk a magyar ugart!”Ebben az évben is megemlékeztek a nagyváradiak és máshonnan érkezettek egy zarándoklat keretében az Érmellékről indult költőóriásról, Ady Endréről és halhatatlan életművéről szülőfalujában, Érmindszenten, világra jöttének évfordulóján. Az Ady korában még majd ezer főt számláló színmagyar, mostanra már közel százötven fős kicsiny településen mintegy ötven-hatvan magyar lakik csak, fiatal alig akad közöttük. A szombati ünnepségre azonban százan, kétszázan is eljöhettek. A gyéren lakott település temploma színültig megtelt, sokan állva tekintették végig az istentiszteletet, amelynek során Forró László, a KREK közigazgatási előadó-tanácsosa, megválasztott főjegyzője hirdette az igét. Ezek után Balla Árpád, a helyi gyülekezet lelkipásztora, majd pedig Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója köszöntötte a megjelenteket, s tartott előadást. Meleg Vilmos színművész elszavalta Ady A magyar ugaron című versét. A Himnusz eléneklése után a gyülekezet átvonult Ady Endre szülőházához, az ünnepség a kúria és zsúpfedeles szülőház közötti udvaron álló Ady-szobornál folytatódott. Elsőként Barabás János, a Magyar Köztársaság kolozsvári konzulja tartott beszédet. „A magyar nyelv logikailag és esztétikailag a világ egyik legszebb nyelve. Összetartozásunk kapcsa és egyik legnagyobb jelképe kell hogy legyen” – hívta fel a figyelmet a magyarok közötti összefogásra. „Sokan mondják azt, hogy ha Ady nem magyarul ír, akkor világhírű költő lehetett volna. Azonban maga a tény, hogy magyar lehetett és magyarul írhatott, tette őt igazán naggyá”– folytatta. Cs. Tóth János, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója is szóhoz jutott: „Több mint kilencven éve sír az Ady háza előtt magasló nyírfa. Sír a költő halála óta, s még jobban Trianon óta.” Majd a költő életére, munkásságára is kitért, verselemzést is hallhattunk tőle, továbbá a nemzeti összetartozást, illetve a trianoni sebek begyógyításának a fontosságát emelte ki, több ízben is. Beszédet mondott még Papcsák Ferenc zuglói polgármester, volt elszámoltatásért felelős kormánybiztos, valamint Vasy Géza irodalomtörténésznek, a Magyar Írószövetség személyesen meg nem érkezett elnökének az üzenete is elhangzott. Időközben szavalatokat hallhattunk, többek között Meleg Vilmos a költőóriástól olyan verseket adott elő, mint Az Értől az Óceánig vagy A tűz csiholója. Rákóczi Lajos köbölkúti magyartanár, volt parlamenti képviselő is előadta Ady Endre Hazamegyek a falumba című versét. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezérszónokként hosszan beszélt a még mindig felszántatlan magyar ugarról, és azokról, akik ezért felelőssé tehetők. „Mi minden különbözőségek ellenére egy helyre tartozunk, de az árulóknak nincs helye közöttünk”– hangoztatta a volt püspök, aki Ady szellemében és nyíltságában beszélt, majd hozzátette, hogy ezért az újszerű, egyenes látásmódért a költőt sokan nem kedvelték. Kitért az elmúlt két évtized értékmegőrző hagyományára, az érmindszenti megemlékezésekre, melyekkel valahányszor a költő emlékének adóztak, és amelyet egyesek igyekeznek maguknak kisajátítani, majd öncélúan felhasználni: „Nem szabad kisajátítani az Ady-ünnepet. Szép dolog, hogy Tasnádon is megemlékeznek a költőről. De olyan ez, mintha Jézus születését nem Betlehemben, hanem mondjuk Jeruzsálemben vagy Katarban ünnepelnék”. A magyarok közötti összefogásra, nemzetünk, értékeink mellett való kiállásra és harcolásra buzdította a jelenlévőket, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy „végre valahára fel kell fedni a hazugságokat, a csalásokat. Itt az ideje, hogy felszántsuk a magyar ugart”. Továbbá kitért az Érmindszent felé vezető rossz útra, amelyért a magyarokat képviselő politikai elit semmit sem tett az elmúlt húsz évben. Hogy végre civilizáltan, méltó módon lehessen adózni a 133 éve született költő emlékének. Valamint arról a projektről is beszélt, amelyet Érmindszent még az előző Orbán-kormány idején nyert meg, és amelyet azt felváltó balliberális kormányzat valahogy sikeresen átjátszott Nagyváradra Medgyessyék és Gyurcsányék ottani barátainak. „Ady nem egy rekvizitum, nem is egy muzeális érték. Nem lehet őt így kezelni” – utalt azokra az álszentekre, akik egyszer egy évben eljönnek, képmutatóan koszorút helyeznek el a költő szobránál, fejet hajtanak, majd a látszólag nemes tetteiket álságos, önérdekű céljaikra használják fel. A beszédek után partiumi református gimnazistáktól, valamint debreceni diákoktól hallhattak a jelenlévők szavalatokat, énekeket, majd következett a koszorúzás, amelynek során egyházi, politikai és civil szervezetek, iskolák képviselői, de magánszemélyek is elhelyezték virágaikat a szobornál. A rendezvény a Szózat eléneklésével zárult. Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. november 26.Politika, oktatás, nevelés és erőszakA nők elleni erőszak felszámolásáról, a gyermeknevelési segélyről, a tanügyi törvény fejleményeiről, valamint a Mikulás-napi nótaestről tartott sajtótájékoztatót tegnap Pető Csilla parlamenti képviselő és Szabó József, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke. Tegnap volt a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napja, ennek apropóján beszélt Pető Csilla erről a sajnálatos jelenségről. Mint elmondta, segítséget kell nyújtani az áldozatoknak, hogy merjenek a rendőrséghez és a bírósághoz fordulni. Évente háromból két nő esik valamilyen verbális, lelki, szexuális vagy más típusú erőszak, illetve diszkrimináció áldozatául. Romániában az utóbbi hat évben majd’ hatvanezer esetet regisztráltak, melyeknek nyolc százaléka halálos kimenetelű volt. November 9-én a képviselőházban javaslatot nyújtottak be a 2003/271-es számú törvény módosításának a céljából, amely megkönnyítené a rendőrség közbelépését számos incidenskor, mivel a legtöbb esetben az erőszak családon belül történik. Az erőszak elleni törvény nemsokára megvitatásra kerül, és remélhetőleg el is lesz fogadva. Mint elmondta, megoldásokat kell keresni ezeknek a problémáknak a kiküszöbölésére, jó kapcsolatokat kell ápolni a civil szervezetekkel. „Sokan nem tudják, hogy léteznek bántalmazott személyek számára biztosított menhelyek”. Szabó József azt emelte ki, hogy bár Váradon még nem üzemel hivatalosan ilyen intézmény, de folyamatban van a létrehozása. „A nevelés hiánya, valamint a szegénység a két legmeghatározóbb oka ezeknek a súlyos társadalmi problémáknak” – fejtette ki Pető Csilla. Majd Ioan Botiş munkaügyi miniszter elképzeléseiről beszélt, miszerint az eddigi 24 hónap helyett csak 12 hónapig járna gyermeknevelési segély, akik pedig két évnél hamarabb állnának ismét munkába, azok 400 lej segélyre lennének jogosultak. „Csak felröppent a felvetés, és máris nagy nemtetszést váltott ki. Nagyon sok anya, de sok apa is telefonált ez ügyben” – emelte ki a parlamenti képviselő. Ez a kérdés a fiatalok jelentős részét is foglalkoztatja, azért pedig továbbra is harcolni kell, hogy minél többen gyereket merjenek vállalni, nevelni. Azt is megerősítette, hogy az RMDSZ semmilyen további megszorításba nem fog belemenni, erről a hétfői képviselőházi frakcióülésen is volt egyeztetés. „Ha arra kerül sor, semmi esetre sem fogom megszavazni a javaslatot” – hangoztatta a politikus. Ezek után a tanügyi törvénnyel kapcsolatos legfrissebb hírekről számolt be. Szerdán az alkotmánybíróság zöld utat adott a törvény kormányzati felelősségvállalással történő elfogadásának, noha az még mindig a szenátusi szakbizottság előtt fekszik. Jogi konfliktus jött létre a parlament és a kormány között azután, hogy a parlament napirendre tűzte a kormány felelősségvállalással beterjesztett oktatási törvénytervezetét, és az ellenzék benyújtotta a bizalmatlansági indítványt. Pető Csilla kiemelte, hogy ez még mindig pozitív dolog, hiszen az eredeti tervezet – amit a kormány dolgozott ki RMDSZ-es közreműködéssel – tovább megy, ami a kisebbségi oktatás számára előnyös. Következhet a bizalmatlansági indítvány felolvasása, vitája és plénumbeli szavazása. Amennyiben az indítvány megbukik – aminek nagyobb az esélye, mint az elfogadásának, mondta el lapunknak a képviselő –, akkor az új törvény kihirdethető. Ezek után ismét Szabó József vette át a szót, aki két akcióra is felhívta a figyelmet. Az egyik ilyen akció a kettős állampolgárságról tájékoztató füzeteknek a terjesztése, amely valamennyi lényeges információt tartalmaz a magyar honosítás körülményeiről. Szabó elmondta, hogy körülbelül húszezer példányt osztottak szét a tájékoztató füzetekből majd’ ötven magyarlakta településen. „Óriási volt az érdeklődés a tájékoztatók iránt” – fejtette ki. Ez azért is fontos, hangoztatta, mert számos, főleg magyarországi szakember egymásnak ellentmondó módon értelmezi és ítéli meg a kettős állampolgárság ügyét, ezért sokan nincsenek tisztába a helyzettel. „Nem az a legfontosabb, hogy a törvény hogyan néz ki, hanem az, hogy miképp alkalmazzák azt” – hívta fel a figyelmet a kusza helyzetre. Ezek után arra is kitért, hogy bármennyire is kellemetlen a dolog, a magyar állampolgárságot igénylőknek okiratokkal kell majd bizonyítaniuk a magyar származásukat, s ezek a papírok adott esetben pénzbe kerülhetnek. Végül a februári pártkongresszust megelőző körzeti küldöttjelölő gyűlésekről is beszélt, amelyek december 21-ig zajlanak. Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. november 30.Elfelejtett erdélyi klasszikusokErdély a magyar irodalomban címmel tartott vasárnap előadást ifj. Tompó László irodalomtörténész, a budapesti Attila Király Népfőiskola tanára a Lorántffy-központban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében. A mintegy kéttucatnyi érdeklődő előtt olyan elhallgatott vagy elfelejtett, értékőrző erdélyi klasszikusokat idézett meg, mint Baróti Szabó Dávid, Kuthy Lajos, Szabó Dezső vagy Makkai Sándor. Előadását Szabó Dezső gondolataival kezdte: nemzeti megmaradásunkat elsősorban nem politikusainknak, hanem irodalmunknak köszönhetjük, amely pajzs, kereszt és fegyver is egyben. „Minden magyar felelős minden magyarért” – idézte a két világháború között igen-igen népszerű kolozsvári születésű írót, majd Hamvas Béla gondolataival folytatta, miszerint az erdélyi irodalom olyan gazdag értékmegőrző szereppel bír a magyar irodalomban, hogy a történelmi Magyarországból kiragadva, akár különállóan, önmagában is megállja a helyét. Majd a háromszéki jezsuita költőről, Baróti Szabó Dávidról beszélt, aki a 18. század második felében a magyar nemzet megmaradását a magyar nyelv művelésében látta. Ebben az időben a magyar nem csak a törvényhozásnak, de az oktatásnak sem volt a hivatalos nyelve, ugyanis 1844-ig ezeket a szerepeket a latin töltötte be Magyarországon. Az erdővidéki születésű költő rengeteget támadta a nemességet, a főurakat, amiért nem művelik kellőképpen a magyar nyelvet. Majd a magyar ifjúsághoz fordult, magyar szóra, írásra, anyanyelvük ápolására, művelésére buzdította őket, a nyelv elsorvadásában ugyanis a nemzet kihalását látta: „Mint pusztúl Árpád hajdani nyelve, neme! / Serkenj fel mély álmodból, és szánd meg hazádnak / Nyelvét, mely ha kihal, tudd meg, örökre kihalsz”. Ezekután az 1940-es évek egyik legnépszerűbb prózaírójáról, a mára már teljesen feledésbe merült érmelléki születésű Kuthy Lajosról beszélt, aki páratlan éleslátásról tanúbizonyságot téve már a reformkorban megjövendölte Hazai rejtelmek című művében Magyarország kamat- és a nemzet lélekrabszolgaságba hajtását: „A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undor kapja meg s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött ősvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? … De ezt csak az első kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor s az uralgó erő igájába térnek”. A továbbiakban ismét Szabó Dezsőről, a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról beszélt. A kimagasló műveltséggel, tájékozottsággal és nyolc nyelv ismeretével megáldott Szabó már ötévesen folyékonyan olvasta Petőfi, Vörösmarty, Arany, Jókai, Verne, Hugo műveit. Nemzetnevelő munkásságában azt hangsúlyozta leginkább, hogy minden nevelési elmélet annyit ér, amennyit belőle a magyar öntudat kialakítására és erősítésére lehet használni. Gyakran ostorozta kora irodalomtörténészeit, mert azt tartották lényegesnek, hogy a világi irányzatok s alkotók miként hatnak, illetve hatottak a magyar kultúrára, nemzeti értékeinkre. „Kölcsey zsebkendője netán azért nedves, mert Goethe beleprüszkölt?” – tette fel ironikusan a kérdést az író, aki a lényeget kortársaival ellentétben abban látta, hogy a magyar nemzet tudósaival, művészeivel miként járulhat hozzá Európa szellemi arculatához. „Szabó Dezső nyelve egy óriási kincs, egy hatalmas hangszer” – folytatta Tompó. Az elsodort falu szerzője névszóigésítéseivel, kép- és szóleleményekben gazdag alkotásaival nagyban hozzájárult a 20. század első harmadában a modern magyar próza fejlődéséhez. „Idegen a világ mindenhol, csak itt vagyunk otthon, sehol máshol” – idézte székely meseregényének, a Csodálatos életnek a legutolsó sorait. Végül Makkai Sándor nagyenyedi születésű református püspökről, íróról, s annak 1939-ben megjelent Tudománnyal és fegyverrel című munkájáról is beszélt az irodalomtörténész, melyet méltán tekinthetünk ma is nemzeti alaptantervnek, szemben az elmúlt években született tervezetekkel. Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. december 11.Váradi magyar közösségépítés a politikai széljárást elkerülteTegnap délután megtartották a tavaly megalakult Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) jubileumi ülését a Posticumban. Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének az elnöke (BINCISZ), az NCK kezdeményezője nyitotta meg az ülést, amelyen a 26 alapító szervezet közül csak a fele, pontosan 13 képviseltette magát. Megtárgyalták az NCK múltját, jelenét és jövőjét. Beismerték: az NCK bár Nagyvárad egyik jelentős kulturális eseményének, a Festum Varadinumnak a társszervezője volt, eddig jóformán csak formálisan működött. Ezért az ülés elsőrendű célja az volt, hogy lerendezzék a szervezési problémákat, hogy a kerekasztal a továbbiakban hatékonyabb legyen. Bár az NCK jogilag nincs bejegyezve – ez plusz anyagi forrásokat igényelne –, erre nincs is szükség, emelte ki Fleisz, mert már bejegyzett szervezetek alkotják, amelyek bármikor felvállalhatják a jogi képviseletet. Bruncsák István, az eddigi ügyvezetést ellátó Posticum vezetőtanácsi tagja vette át a szót, aki Rencsik Imrét, az NCK tavaly egy évre megválasztott ügyvezető elnökét képviselte. Közölte, hogy a Posticum továbbra is garantálja az NCK-nak az intézményes hátteret, tehát termet biztosít az ülésekhez. Ezek után a BINCISZ elnöke Meleg Vilmost ajánlotta az ügyvezető elnöki tisztség további betöltésére, s ezt a tagszervezetek képviselői egyhangúlag megszavazták. A színművész elmondta, hogy bár elfoglaltsága miatt nem tartja magát a legalkalmasabbnak a posztra, kapcsolatai miatt úgy véli, hasznossá válhat az NCK számára. Majd a tagszervezetek a 2011-es terveiket vetették fel, illetve eseménynaptáraikat próbálták összehangolni, mivel kulcsfontosságú, hogy hasonló jellegű rendezvényeket ne tűzzenek ki azonos időpontokra, mert ezzel egymás tevékenykedéseit akadályoznák. Fleisz leszögezte, hogy a szervezet a továbbiakban elkerüli a politikai kiállásokat, egyedüli célként a közügyet, ezen belül is a nagyváradi magyar közösségépítést, irányelvnek pedig a nemzeti összetartozást tekinti. Majd a pályázati lehetőségekről, a tagsági feltételekről, a bővítési lehetőségekről, valamint az NCK honlapjáról, jövőbeli működéséről, illetve a folyamatos kapcsolattartásról is szót ejtettek. Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. december 16.Tovább kell harcolniA trianoni döntés következtében a Tiszántúli Református Egyházkerület keleti részét – 183 egyházközség és majd kétszázötvenezer református hívő – Romániához csatolták. Egy új egyházkerület létrehozását és megszervezését tűzték ki célul az 1920. december 14-én Nagyváradon megtartott közgyűlésen, amelynek a 90. évfordulójára emlékeztek tegnapelőtt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházának Bartók-termében. A sokak által remélt nagy érdeklődés elmaradt, mintegy ötven ember tekintette meg az áhítattal és zenés produkcióval egybekötött szimpóziumot. Elsőként Csűry István, a KREK idén újraválasztott püspöke tartott nyitó áhítatot. A zsidókhoz írt reményt sugalló levélből (6,18-20) olvasott fel, majd az ige szimbolisztikáját magyarázta és transzponálta a hányatott sorsú, szétdarabolt magyar nemzetre. „Eltelt kilencven esztendő, és kisebbségben élünk. Olykor bizony nem örvendetes az életünk, néha halkabban, néha hangosabban mondjuk ezt ki” – mondta a püspök, a reményvesztés okait pedig Isten igéjétől való elfordulásban látta. „A nagy ellentétek emberei vagyunk” – folytatta, majd a magyar nemzetről beszélt, amely bár hatalmas sikereket ért el és akadályokat döntött le a történelem folyamán, olykor mégis a legkisebb gondokkal volt képtelen szembenézni és megküzdeni. A továbbiakban Boros Konrád Erzsébet Katalin (ének) és Letiţia Chirodea (zongora) tanárnők, egyetemi előadók zenei produkciója következett, akik Verdi, Mozart és Liszt műveiből adtak elő részleteket. Ezek után három előadást követhettek figyelemmel a megjelentek, melyek a 19. század eleji Kárpát-medencében lezajlódó történelmi eseményeket tárták fel. Kupán Árpád nyugalmazott történelemanár, közíró Sulyok István néhai püspök életébe, illetve kiemelkedő szellemi és anyagi munkásságába nyújtott betekintést. A betegeken és a rászorulók támogatásán, valamint a nemzet és az egyház mellett folytatott harcokon túl olyan megvalósítások is a neve mellett szólnak, mint a KREK mostani székházának az építtetése, amely eredetileg református középületnek, kultúrpalotának és ipariskolának készült. Hermán M. János lelkipásztor, a teológiai tudományok doktora az első világháború körülményeit, majd a trianoni döntés következményeit taglalta, illetve a KREK megalapításának nehézkes útjáról beszélt. Az új egyházkerület megszervezésével és vezetésével Sulyok István rangidős esperest, valamint Domahidy Elemér rangidős gondnokot bízták meg. A román kormány azonban majd két évtizedig, 1939. november 23-áig nem ismerte el jogi személynek az egyházkerületet. Ezt követően Sulyok Istvánt a rá következő év májusában hivatalosan is püspökké választhatták. Pálfi József lelkipásztor, teológiai doktor az 1940-es második bécsi döntést, majd az 1947-es párizsi békét követő visszacsatolásokról, illetve ezeknek az egyházkerületre gyakorolt óriási hatásairól beszélt. Miután Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt, két évtizednyi keserves harc után a román kormány előtt is elismert KREK-et a Tiszántúli Református Egyházkerület ismét bekebelezte, pedig ez ellenkezett a helyiek akaratával. „Ez a kerület már kész volt” – emelte ki Pálfi tiszteletes. Hét év múlva pedig megtörtént az, amire senki sem számított: a visszaszerzett hajdani magyar területeket, közöttük Észak-Erdélyt ismét elcsatolták, ez a fordulat pedig hatalmas csapást mért a már megalapított, majd bekebelezett, és immáron ismét védtelenül álló egyházkerületre. Az előadásokat hozzászólások, illetve kérdések követték, egyesek borúsan, mások derűsen látták a magyarság, valamint az egyház jelenlegi, illetve jövőbeli sorsát, de abban valamennyien egyetértettek, hogy a harcot, melyet kilencven éve megkezdtek, folytatni kell. Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. június 26.�?vadzáró gálaestKolozsvári Magyar Opera 2010-2011 évadjának �?vadzáró gálaestje sok tekintetbõl példaadó. Az újonnan kinevezett igazgató, Szép Gyula a médiának nyilatkozva, elmondta, ez volt az elsõ olyan évad, melyet már elõtte egy évvel, megterveztek és a terveket a lehetõségek szerint (betegségek, indiszpozíció ellenére) betartották. Visszatekintve az elmúlt évadra, a Kolozsvári Magyar Opera bizonyítottan jó évadot zárt. Köszönhetõen annak a gárdának, amely az elmúlt húsz év tudatos építkezése következtében kiépült. Ma már nemcsak az intézményen múlik a mûvészi teljesítmény megcsillantása. Ha az intézmény megkapja azokat a lehetõségeket, melyeket a világ valamennyi operaháza jobb helyeken megkap, akkor a teljesítményük felnõhet arra a színvonalra, mely méltán Kolozsvár hírnevének további növekedését eredményezheti. Az intézmény múltja becsülni való. Ezzel a múlttal sáfárkodni érdem. Ezt érezte meg az intézmény vezetõsége, amikor lehetõvé tette, hogy ennek az évadnak a záró elõadása Vissi d'arte- a mûvészetért éltem címmel megvalósuljon. De ehhez sok mindennek össze kellett jönnie, amivel egyébként az operaház rendelkezett, rendelkezik. Szükség volt egy olyan személyiségre, aki munkásságával bizonyította, mindazok a belsõ adottságok léteznek, és ennek következtében az intézményt, megfelelõ formában, bárhova ahova meghívják, kellõ módon helyt áll. Ez a mûvész Kirkósa Júlia volt. Akirõl a hajdani korrepetitor Debreceni �?va (ma Tel-Avivban él) a következõket nyilatkozta:A lélegzetem is elállt, amikor egy próbán, meghallottam Kirkósa Júlia gyönyörû drámai szoprán hangját, melyet egy csomó szabadon szárnyaló felhang díszített. �?vek során ez a hang nemzetközi rangúvá fejlõdött, megállta volna helyét bármely nagyvilági színpadon. Rendkívüli szorgalom, a szereptanulásban a legmélyebbre történõ behatolás- úgy zeneileg, mint pszichológiailag- ezek jellemezték munkáját. Az elmondottakból kiderül, a tehetségen kívül nagyon komoly munka is szükséges ahhoz, hogy a benned levõ értékek felszínre jöjjenek, és a szerencse is. A szerencsérõl talán annyit, Kirkósa Júlia nagyhírû komoly anyagiakkal rendelkezõ örmény családból származik. Ami abban az idõben (1960-1980-as években) nem volt erény. Szerintem ennek is köszönhetõ, pályája nem volt mentes a zökkenõktõl sem, de az a kivételes igyekezet, mely nélkül valódi mûvész nincs, minden alkalommal a színpadon, de az életben is, segítségére sietett. Ennek volt köszönhetõ, minden helyzetben meg tudta találni azt az utat, mely számára a helyzet megoldásában a legjobb volt. A 1989-es események után kialakult helyzet nagy hozama volt az, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Opera felfedezte Kürthy András Budapesten élõ rendezõt, aki igényességérõl is híres volt. Kolozsváron több darabot állított színpadra, melyeknek szoprán szólamát Kirkósa Júlia szólaltatta meg. Errõl maga Kürthy András a következõkben így emlékezik meg: Az engem hosszú idõre Kolozsvárhoz kötõ találkozások között az egyik legmegragadóbb volt egy a hangjával, megjelenésével, szuggesztív színpadi személyiségével kitûnõ szoprán. Noha egy operett elõadásban találkoztam vele, rögtön nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem mindennapi talentumok birtokosa par excellence operai hõsnõ, született Verdi-heroina, akivel feltétlenül szeretnék együtt dolgozni. A gondolatokat tett követte, és az események a Kolozsvári Magyar Opera aranykönyvében az utókor számára, rögzítõdtek. Ezek után érthetõ az, hogy a 2010-2011 évadjának �?vadzáró gálaestjének megrendezésére Kürthy Adrást kérték fel. Kevés magyar operarendezõrõl-, menedzserrõl lehet elmondani, Kínától-Amerikáig minden jobb helyen megfordult. Akinek hatalmas tapasztalat áll ma a háta mögött. Egyike azoknak, aki nem engedheti meg magának az igénytelenséget. Ez alkalommal is a Kolozsvári Magyar Opera lehetõ legjavával dolgozott, bevonva olyanokat is, akik szívesen kollaborálnak az intézménnyel. Így állt össze ez a zeneileg is jól átgondolt elõadás, melynek karmesterei: Petre Sbârcea, Horváth József, Jankó Zsolt, Kulcsár Szabolcs. A nevek önmagukért beszélnek. Díszlettervezõ: Venczel Attila. Karigazgató Kulcsár Szabolcs. Kirkósa Júlián kívül az elõadók névsor szerinti felsorolása: Ádám János, Balla Sándor, Bardon Tony, Marius Budoiu, Covacinschi Yolanda, Egyed Apollónia, Florin Estefan, Fülöp Márton, Carmen Gurban, Hary Judit, Hercz Péter, Kele Brigitta, Kerekes Mária, Mányoki László, Mányoki Mária, Molnár Mária, Pataki Adorján, Rigmányi István, Sándor Árpád, Szeibert István, Székely Zsejke, Szilágyi János, Veress Orsolya és Vigh Ibolya. Közremûködött az operaház ének-, zene- és balettkara. A mûsorvezetõi teendõket Salat Lehel látta el, aki valamikor állandó meghívottja volt az operaháznak. Hangversenymesterek: Barabás Sándor, Ferenczi Endre. Korrepetitor: Nagy Ibolya. Koreográfus Adrian Mureºan. �?gyelõ: Gálffy Erzsébet. Rendezõ munkatársa: Gombár Annamária. Kürthy András, de Szép Gyula is pontosan tudja, a produkciót, el kell adni. Ehhez föltétlenül szükséges a csomagolási technika minél magasabb szintû alkalmazása. Ennek volt köszönhetõ a mûsor összeállításának minõsége. Amit biztosítottak az örök ifjú Johann Strauss, Amilcare Ponchielli, U. Giordano, F. Cilea, valamint a legnagyobbak közé tartozó Giacomo Puccini és Giuseppe Verdi halhatatlan áriái. A zenét fûszerezte a balettkar maximális teljesítménye, amit a vetített képes háttér jól meg választott képsora kellõ képen fokozott. A hang és mozgás látvány keverése mesteri volt az est folyamán. A förgeteges siker bizonyítja, a Kolozsvári Magyar Opera társulata jó úton halad, mert közönségét meg tudta tartani, sõt a sok fiatal a nézõtéren azt is jelzi, a jövõ biztató. De ehhez mindazok kellenek, melyek egy ilyen intézményt képesek anyagilag is életben tartani. Az alapanyag megvan, de ezzel az anyaggal csínján kell bánni, mert érzékeny, és ha nincs kellõ képen óvva- támogatva, akkor könnyen sérülékeny. A Gálaest bizonyította, a közönség, ha megkapja azt, amit elvár egy ilyen intézménytõl, akkor nagyon példásan hálás tud lenni. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2011. október 27.Véget ért a Liszt 200 KolozsváronLiszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumával ér véget ma este a Kolozsvári Magyar Operában a háromhetes Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál. A nagyszabású produkció a Kolozsvári Magyar Opera zenekara, a Bukaresti Rádió énekkara, a kolozsvári VIP gyerekkórus, valamint Nagy Zoltán, Balla Sándor, Kele Brigitta, Estefan Florin és Veress Orsolya szólisták közreműködésével csendül fel. „A háromhetes programsorozat zökkenőmentesen zajlott le, úgy, ahogy azt elterveztük. Minden bizonnyal komolyzene kedvelői is elégedettek voltak a bőséges kínálattal, szinte minden előadást és hangversenyt telt ház fogadott” – értékelte az Új Magyar Szónak a fesztivált Szép Gyula. A fesztiváligazgató hangsúlyozta, a fiatal zongoristák hangversenyére abban az épületben került sor, ahol hajdanán maga Liszt Ferenc is fellépett, nagyon sokan eljöttek. Elmondása szerint a sok jó mellett negatívum is említhető, a három hét alatt volt olyan esemény, amely nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket, például a Szentek és Démonok című színpadi fantáziaként emlegetett összművészeti produkció. „Amint a neve, illetve a stílusmegnevezése is elárulja, kísérleti előadásról van szó, amely a könnyedebb hangversenyekkel szemben nehezebben emészthető, filozofikus problémát boncolgató előadás, amely ugyan tetszett a nézőknek, viszont nem jelent töretlen sikert. Nem az az előadás, amely esetében a csilláron is nézők ücsörögnének” – fogalmazott Szép Gyula. Az igazgató a Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál egyik nagy sikerének a Liszt-emlékplakett felavatását tartja. „Kolozsváron a tábláknak külön történetük van, nézeteltéréseknek, feszültségeknek a kiindulópontjai. A Liszt- emlékplakett elhelyezésével azt gondolom, hogy a fennálló helyzet kezd normalizálódni. A hatóságnak sem volt ellenvetése, hogy egy olyan nagyságrendű zeneszerzőről, mint Liszt Ferenc, megemlékezzünk” – hangsúlyozta a fesztiváligazgató. Kérdésünkre kifejtette, a magyar opera minden olyan zeneszerzőről, akinek valamilyen köze volt a kincses városhoz évfordulós ünnepségen emlékezik meg, kisebb-nagyobb rendezvénysorozatok keretében, de ezeket nem kívánják évenként ismétlődő fesztiválokká alakítani. Erdély.ma 2013. június 19.Bűvölet: a mához és a máról szóló történet„Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói »arcátlansággal« közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva” – magyarázta lapunknak Laczkó Vass Róbert színművész, akit Víziorgonás szerepében láthatott a miskolci operafesztivál közönsége szombaton, Orbán György Bűvölet című operájának ősbemutatóján. A Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz fesztivál koprodukciójában létrejött előadást Novák Eszter rendező és Selmeczi György zongoraművész, karmester vitte színre, közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a Debreceni Kodály Kórus. A főszerepeket kolozsvári – Balla Sándor, Laczkó Vass Róbert, Molnár Mária – és budapesti – Herczenik Anna, Nyári Zoltán – művészek alakítják. – Kolozsvári, budapesti és debreceni művészek, alkotók közös munkája a Bűvölet című operaelőadás, amely a Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz Operafesztivál koprodukciójaként valósult meg. Hogyan zajlott a felkészülés? – Próbáltuk úgy beosztani a rendelkezésünkre álló, meglehetősen rövid időt, hogy egymás otthoni elfoglaltságait is tiszteletben tudjuk tartani. A munka folytonosságának biztosítása érdekében Kolozsváron és Budapesten is gyakoroltunk az elmúlt időszakban: amikor például nekem itthon előadásom volt, akkor 2-3 napra a teljes főszereplő stáb átköltözött Kolozsvárra, és fordítva. Zenekarral próbáltunk egy rövidet itthon is, majd a rendpróbák sűrűjét az éppen árvízi hangulatban tocsogó Budapesten hoztuk össze, az ottani kollégák és a rendező programjához igazodva. A produkció végül az utolsó hat napra, színpadi és főpróbák idejére költözött le Miskolcra, ott nyerte el végleges formáját a díszlettel és a jelmezekkel együtt. Közben megérkezett a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus is, így már teljes felállásban fejezhettük be a munkát. Ami engem illet, kolozsvári munkáimmal párhuzamosan gyúrtam át magamon az újabb szerepet, így a Valahol Európában bemutatójára készülve már a Bűvölettel is napirenden voltam. – Már korábban is részt vettél kortárs operák színpadra állításában, mások mellett Orbán György első operájának kolozsvári bemutatóján is dolgoztál. Hogyan alakult ilyen vonatkozásban az énekesi pályád? – Elsőként a Pikkó herczeg egyik főszerepét játszottam, énekeltem 2002-ben, a Kolozsvári Magyar Operában tartott országos bemutatón, kis híján beugróként. Ekkor ismerkedtem meg a zseniális Orbán Györggyel. Tavaly aztán lemezre vettük ezt a művet, közben egyik munka hozta a másikat: a Pikkó herczeg után rendre következtek Demény Attila kamaraoperái, Vajda János Leonce és Lénája Kolozsváron, majd a Karnyóné ősbemutatója a budapesti Magyar Állami Operaházban, valamint a Mario és a varázsló, szóval megtaláltuk egymást a kortárs repertoárral. Így kerültem a képbe legutóbb is, szinte kibicként a diplomás operaénekesek mellett, akikhez képest egészen más munkamódszerrel készülök egy-egy ilyen előadásra. – Éppen amiatt, gondolom, hogy elsődlegesen színész vagy… – Így van, gyökeresen ebből a nézőpontból viszonyulok egy színpadi zenedrámához. Szándékosan fogalmazok így, hiszen az opera, mint megénekelt és meghangszerelt drámai műfaj, számomra főként színpadi műként értelmezhető még akkor is, amikor metronómmal is mérhető, tehát állandó értékűre szab a szerző egy-egy szándékot, helyzetet, érzelmi kitörést, ezzel pedig jócskán behatárolja az előadó lehetőségeit. Félreértés ne essék: ezt én egy hozzáadott plusz értéknek, különleges minőségnek fogom fel, nem pedig egy korlátnak! Ugyanakkor van itt egy másik szempont is: kortárs zenedrámák ősbemutatójának részese lenni a szó szoros értelmében zenetörténeti esemény. Innentől kezdve te vagy a referencia, mint ahogy referencia minden olyan alkotó, aki a darab történetében először formál meg egy szerepet, vezényel egy művet, értelmez és vázol föl egy színpadi szituációt. Az utánuk következők már hozzájuk képest alkotnak újra valamit. Egyedi, soha vissza nem térő élmények ezek, amelyekből megadatott már nekem jó néhány, különösen hálás vagyok értük, és rendkívül büszke vagyok rájuk. – Orbán György írja a Bűvölet kapcsán: „A szürrealisztikusan romló birodalomban vagyunk... a kései Róma szenátorának házában. Szenátor két vendégével cseveg, gyönyörű felesége és rabszolgája némán hordják fel az ételeket, italokat. A dekadencia már önjáró. A szenátus betiltja a zenét. Ez a Kuplerosnénak jó üzletet jelent: Afrikából hozat zenészeket, amiből felvirágzik az üzlete. Tilosnak tilos, de áriában halljuk, hogyan kell az ilyesmit működtetni. A másik vendég, a Víziorgonás nagyobb ívű. Gátlástalan újgazdag, aki hazafias alapon ad el olyan víziorgonákat, amelyek maguktól játsszák a rémes Birodalmi Himnuszt.” Hogyan kapcsolódik ez a történet napjaink világához? – A míves szöveg mondanivalója, tágabb értelemben a szerzői üzenet szempontjából is döbbenetesen „közel” áll hozzánk ez a történet. Ha Rómát mint szimbólumot például Brüsszelre vagy Washingtonra cserélnénk, akkor is tökéletesen érthető lenne a történet. Végülis egy kortárs művet leginkább a saját korunk és körülményeink determinálnak azzá, amivé lesz, függetlenül attól, hogy adott esetben az egész eddigi zenetörténet és a szerző különleges műveltségének legszebb arzenálja van belesűrítve a műbe. A Bűvöletben olyan, csöppet sem – vagy sokak számára sajnos nagyon is... – bűbájos kifejezések hangzanak el, mint „liberalizált korrupció” vagy „progresszív kenőpénz”… Nos, aki ennyire vérmesen kortárs szókapcsolatokat képes komplex, ám nagyon is szuggesztív és pontosan értelmezhető zenei formában megfogalmazni, azt az alkotót nem lehet eléggé megbecsülni! Minden mondatnak és zenei frázisnak átütő ereje van a színpadon, ha komolyan vesszük a szerzői szándékot, amelyet Orbán a legjobb humoristákat is kenterbe verő malíciával fogalmazott meg adott esetben elhanyagolható, de csöppet sem zárójeles utasításként. Az előadó szempontjából külön érdekesség, hogy a mű dramaturgiailag is nagyon jól megkomponált, rendkívül sok intellektuális műveltséggel telített. Szerzője – akit a librettó Anonymusaként is tisztelhetünk, persze – megteremtette mindegyik figura jelrendszerét, nyelvezetét, szókincsét, valamint a személyes problematikát, amellyel egyedül ő foglalkozik. – Milyen utat jár be a Víziorgonás, akit te formálsz meg az előadásban? – Elindul valahonnan, a történet végére pedig ugyanoda jut vissza; egyenesen és rendületlenül halad előre úgy, hogy mégis helyben toporog. Szerepfejlődés olyan értelemben nincs az ő esetében, hogy jó vagy rossz irányba mozdulna el a karakter. Taktikázás, froclizás viszont annál bőségesebben! Az érdekek közötti szlalomozása révén tökéletes szimbóluma annak a társadalmi romlottságnak, amelynek ma nap mint nap tanúi vagyunk. Ilyen értelemben roppant izgalmas, nagyon a máról és a mához szól ez a szerep, tanulságul! – Mint ahogyan a darab is, amelyben egyebek mellett adóbevallásról, üzletről, törvényhozásról és erkölcsi romlottságról esik szó… A fesztiválnaplóban olvastam, hogy a közönség vastapssal fogadta az előadást. Milyen más reakciók érkeztek? – Tapasztalataim szerint az operafogyasztók körében egyfajta pejoratív értelme lett a „kortárs” jelzőnek. Mi az, hogy kortárs opera? Nem talál a kép a hanggal... Ez sajnos egy rosszul felfogott előítélet. A kortársiasság ugyanis éppen azokra a sajátos problémákra, napjaink jelenségeire tud reflektálni, amelyekre a századokkal korábban született művek a legnagyobb jóindulattal és átértelmezéssel sem képesek. Lehet, hogy műélvezeti szempontból a tökélyt közelítik, dramaturgiailag viszont nem válaszolhatnak meg bizonyos kérdéseket. Innen nézve megdöbbentő volt számomra, hogy a vastaps és a siker után, amely a bemutatót követte, a nézők nem mentek rögtön haza, hanem közülük sokan ott maradtak, hogy megvitassák a látottakat. Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói „arcátlansággal” közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva. Ezt külön értékelte a közönség, többen mondták, hogy szívesen megnéznék újra. A jelenlévő Négyek – a szerző Orbán György, Vajda János, Csemiczky Miklós és a művet színpadra segítő Selmeczi György – pozitívan értékelték a látottakat. Nekik hihetünk, hiszen mindannyian alkotó pályatársak, akik a mű szakmai színvonalához felnövő kritikát is lényeglátóan megfogalmazzák. – Hogyan látod, milyen sorsa lehet az előadásnak az elkövetkező időszakban? – Annak ellenére, hogy én konkrétan nem alakíthatom a sorsát, reménykedem abban, hogy játszani fogjuk még Miskolcon is, emellett pedig bízom a mielőbbi kolozsvári és a budapesti bemutatókban is. És miért ne: Debrecenben, a Kodály Kórus székvárosában? Nagyon szeretném, ha Erdély különböző városaiba is eljutna az előadás, mert nem túl nagy stábot megmozgató, rendkívül a mához és a máról szóló történet, ami zenei és dramaturgiai szempontból egyaránt könnyed, humoros és roppant élvezhető, ráadásul Orbán György Marosvásárhely szülötte és Kolozsvár érlelte világszínvonalú komponistává. – Selmeczi György karmesternek és Novák Eszter rendezőnek is az érdeme, hogy az ősbemutató ilyenre sikeredett. Milyen volt velük dolgozni? – Az opera esetében – amely korlátozott időtartamba szorított szándékokról, szerepformálási ívről és azokhoz adaptált színpadi eszközök használatáról szól – nagy szükség van a biztos kezű rendezőre, aki képes felmérni, hogy mit lehet beledolgozni az előadásba, és mi az, amit ki kell hozni az énekelve játszó személyekből. Nagyon fontos a lényeglátó külső szem – jelen esetben ez Novák Eszter rendező volt –, és ugyanilyen fontos a néma szándékokat is meghalló külső fül, amelynek szerepét próbáról próbára Selmeczi György töltötte be. Érdekes és izgalmas volt a velük való munka, sok tekintetben is a színész- és a színpadközpontúság érvényesült. Én persze külön hálás vagyok a kolozsvári korrepetitoraimnak, nélkülük ebből semmi nem lett volna. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy rendkívül munkás ez a mű mind a karmester, mind pedig a rendező, a díszlet- és jelmeztervező, nem utolsósorban pedig a profi zenészek és az énekesek számára is! Egyúttal persze tanulságos és rendkívül hasznos a kottarágás, a műnek pedig az a lényege, hogy foglalkozzanak vele. Orbán György: Bűvölet Szereplők: Szenátor – Balla Sándor, Víziorgonás – Laczkó Vass Róbert, Kuplerosné – Molnár Mária, A feleség – Herczenik Anna, Orfeusz – Nyári Zoltán, Dajka – Gerdesits Irén. Közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus. Karmester: Selmeczi György. Díszlet, jelmez: Zeke Edit. Művészeti munkatárs: Foltin Jolán. Alkotók: Selmeczi György és Novák Eszter. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2013. szeptember 9.200 éves a borossebesi református templomMéltó utódai a dicső elődöknek Szombaton a borossebesi református templomban 10 órakor kezdődött ünnepi istentisztelettel indult útjára az a rendezvénysorozat, amit a templom felszentelésének a 200. évfordulója alkalmából szerveztek. Igehirdetésében ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, Pál Apostolnak a tesszalonikiekhez írt leveléből kiindulva, Istennek mondott hálát az eltelt 200 évért, valamint a következő, remélhetőleg hasonló időszakért. Mert Isten azért segít visszatekinteni, hogy még világosabban láthassuk, értékelhessük a jelent és a jövendőt. Vajon, meddig, a meddig – tette fel a kérdést. Vagyis e mai felgyorsult világban, amikor a sátáni erők egyre több hívőt eltávolítanak a templomtól, Istentől, meddig maradhat életben egy szinte maroknyira zsugorodott gyülekezet? Hogyan tovább, milyen erő viheti e gyülekezetet? Mert a nagyjaink nyomdokait követni felemelő dolog, csakhogy hol vannak már a dicső nagyjaink? Legnagyobb erőforrásunk a folytatáshoz az Istenbe vetett hitünk lehet, mert Isten hisz, a rengeteg botlásai ellenére is szereti a 21. századi embert. Még akkor is, ha mindennapos gondjaink, sikertelenségeink közepette, számtalanszor szembefordulunk Vele, Őt vádoljuk a botladozásainkért, a csalódásainkért, de még ekkor is hű az Isten. Pál Apostollal szólva: „Érzem, hogy hozzám hűséges az Isten”. Az Egyházkerület 300 gyülekezetének az utolsó templomában is érezniük kell a híveknek, hogy gyarlóságaik dacára, hozzájuk is hű az Isten. Éppen ezért kell neki hálát adni az elmúlt 200 évért, de a következőkért is, és szeretni kell Istent, de az egyházat is, ami hozzá vezet. A továbbiakban Voian Emília elszavalta Csiha Kálmán néhai püspök Szeressétek a templomot című költeményét. Házigazdaként nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor mondott köszönetet a püspöknek az igehirdetésért, egyben köszöntötte a születésnapján. Köszöntötte nt. Módi József esperest, aki az ágyai fiatalok egy csoportjával érkezett, hogy az előadásukkal emeljék az ünnepség színvonalát. Üdvözölte a megjelent lelkészeket, név szerint kiemelve Stojanovici Péter katolikus plébánost; feleségével együtt Gheorghe Feieş polgármestert, Bognár Levente aradi alpolgármestert, RMDSZ megyei elnököt, Faragó Péter ügyvezető elnököt, Jankó Andrást, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökét, Kiss Lászlót, aki összeállította a Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című kötetet, továbbá minden jelenlévőt. A borossebesi polgármestert az anyanyelvén is köszöntötte. Nt. Módi József, az Aradi Egyházmegye esperese miután köszöntötte ft. Csűry István püspököt, a lelkésztársakat, a híveket, a meghívottakat, köszönetet mondott az isteni ajándékért, amivel 200 éven keresztül megtartotta a gyülekezetet és a templomát. Mert egy fehérre meszelt templom legnagyobb ékessége a gyülekezet, aminek a megtartásáért, Istené a dicsőség. A továbbiakban a Módi Kinga tiszteletes asszony által felkészített ágyai fiatalok 13 fős csoportjának a szavalatokkal fűszerezett ünnepi, zenés műsora következett. Duka Lilla elszavalta Wass Albert Üzenet haza; Zsóri Hortenzia, Reményik Sándor Ne hagyjátok a templomot, az iskolát; Kiss Evelin, Túrmezei Erzsébet Az otthonom a templom című költeményeit. Az ünnepi műsor ékes színfoltja volt a rendezvénynek. Bognár Levente hozzászólásában köszöntötte a megjelenteket, majd azt a 200 évet értékelte, ami azt bizonyítja, múltja van a helybeli református gyülekezetnek, amelyiknek a tagjai a hitüket és az anyanyelvüket egyaránt megőrizték. Akik a templomot megépítették, a jövőben gondolkoztak, ezért nekünk is a jövőben kell gondolkoznunk, hogy a templom a következő 200 évben is erős bástyája lehessen a borossebesi református magyarságnak. A templomtorony a távolból nézve is iránymutató, mint világítótorony, biztonságot ad, hogy nem tévelyegtünk el. Azt kívánta, hogy a templom a jövőben is a helybeli hívek, a magyarság lelki világítótornya lehessen. Hozzászólásában Gheorghe Feieş polgármester örömének adott hangot, amiért részt vehet e bensőséges ünnepen, ahol a templom 200 éves évfordulóját, a református, magyar közösség kultúrájának a megalapozottságát ünneplik. A városban élő 8 felekezetnek összesen 19 temploma, imaháza van, ami azt jelenti, az egységes egész szegényebb lenne a református kultúra nélkül, ezért ezt is nagyra becsülik. A nemzetiségek és a felekezetek közötti felhőtlen együttműködés, a tolerancia példaképévé emelte Borossebest. E szellemben, további hosszú, gyümölcsöző hitéletet, közösségi munkát kívánt a gyülekezetnek. A továbbiakban nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor Reményik Sándor Templomépítők című versét olvasta fel, majd rátért annak az alkalmi kiadványnak a bemutatójára, ami az 1546-ban megalakult helybeli református gyülekezet történetén vezeti végig az olvasót. A magyarul megtartott bemutatót követően, románul is kitért a gyülekezet történetének a legfontosabb eseményeire, majd felkérte elődjét, nt. Balla Sándor lelkipásztort és Máté József főgondnokot, a 200. éves évforduló alkalmából készült márvány emléktábla leleplezésére. Ennek a felirata: „E templom 200 éves fennállása megünnepeltetett 2013. szeptember 7-én, püspök Csűry István, esperes Módi József, lelkész Prém Imre Csaba, főgondnok Máté József, gondnok Patkó András, presbiterek Hălmăgean Ilka, Lach Gizella, Nanasszes János, Patkó Zoltán, Soltész Irén, Tóth Ilona, Radu Erzsébet és Venter Rozália”. Az ünnepség után a templomudvarban szeretetvendégséget adtak a hívek részére, ahol egyik asztalnál Kiss László dedikálta a Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című kiadványát. A meghívottak tiszteletére ebédet adtak a közeli vendéglőben. A borossebesi, maroknyi református gyülekezet tagjai méltó házigazdái voltak a 200 éves évfordulónak, ami azt jelenti, méltó utódaik is a gyülekezetalapító, templomépítő elődöknek, akiknek az örökségét remélhetően úgy őrzik, adják tovább, hogy megtartják hitüket, magyarságukat is. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2013. szeptember 17.Négy országos bemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera– Nevezhetném ezt az előttünk álló időszakot az országos bemutatók évadának, hiszen december közepéig négy országos bemutatót tartunk. Nem valamilyen ismeretlen vagy esetleg új, jelenkori zeneszerzők műveit rántjuk elő, hanem az operairodalom talán legismertebb zeneszerzőinek műveiből láthat néhányat a közönség – hangsúlyozta Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója tegnap délben tartott sajtótájékoztatóján. Kifejtette: elsőként Gioachino Rossini Ory grófja című vígoperáját játsszák szeptember 22-én, vasárnap délután 6 órától, a francia nyelvű produkciót magyar és román nyelven feliratozzák. A budapesti bemutatók után, december 6-a és 8-a között Verdi Schiller-trilógiáját tűzik műsorra, a Magyar Állami Operaházzal együttműködve, Verdi születésének 200. évfordulója tiszteletére. Mint kiderült, a látványvilágában egységes trilógiát három fiatal rendező viszi színre: Zakariás Zalán (Szent Johanna/Giovanna d’Arco), Göttinger Pál (A haramiák) és Szőts Artúr (Luisa Miller). A Budapesti Operettszínházzal együttműködve 2014. áprilisában mutatják be Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjét Kerényi Miklós Gábor rendezésében, május végén pedig, az évad utolsó bemutatójaként Mozart Figaro házassága (r.: Novák Péter) című operáját tekintheti meg a közönség. – Az elmúlt évek, évtizedek egyik legmerészebb évadát nyitjuk – mondta a folytatásban Szép Gyula, aki arra is kitért, hogy a korábban játszott előadások közül is több szerepel az idei repertoárban: januárban például a huszadik század két jelentős zeneszerzőjére, Igor Sztravinszkijre és Bartók Bélára emlékeznek a Tavaszi áldozat és A kékszakállú herceg vára előadásával, de ugyanakkor visszatér a Valahol Európában című nagysikerű musical, és természetesen idén is lesz szilveszteri szórakoztató műsor. – Remény van arra is, hogy Orbán György Bűvölet című operáját Kolozsváron is bemutassuk, erről egyelőre nem tudok részleteket mondani – fűzte hozzá az igazgató. A Bánffy Miklós-emlékév keretében, immár a 2014/2015-ös évadban szeretnék a nagyközönségnek megmutatni azokat a jelmezterveket, amelyeket Bánffy az 1917-es Kékszakállú-bemutatóra készített. A vasárnap esti bemutató előtt, már a tegnapi sajtótájékoztatón találkozhattak az érdeklődők az Ory grófja alkotóival, akik érdekes részleteket árultak el az előadás múltjáról és jelenéről. Nagy Ibolya korrepetitor megjegyezte: vitathatatlan a darab művészeti értéke, ezt igazolja az 1828-as ősbemutató utáni kritika is. Berlioz, a kor éles tollú kritikusa, Rossini ellenlábasa ugyanis elragadtatással írt az előadásról, és véleménye szerint a mű „zenei szépségeiből két vagy három opera sikerét is biztosítani lehetne”. A korrepetitor arra is utalt, hogy a ’60-as évektől kezdődően szinte minden évtizedben megjelent egy-egy új lemezfelvétel az Ory grófjáról, és büszkén nyugtázta, hogy a mostani kolozsvári előadás ötletgazdája és címszereplője, Bardon Tony tenor Rossini legelismertebb szakértőinek mesterkurzusain vehetett részt az elmúlt időszakban. – Mostanság egyre több helyen állítják színpadra a produkciót eredeti nyelven, nemzetközi szólisták közreműködésével: 2008-ban Stuttgartban, majd 2011-ben másik három helyszínen mutatták be a vígoperát, a metropolitanbeli előadást pedig élőben követhette a magyarországi közönség a Művészetek Palotájában – sorolta Nagy Ibolya, aki a magyar nyelvű produkciók közül a 2010-es szegedi előadást említette, amelyben Adéle szerepét Miklósa Erika játszotta. A bemutató létrejöttét támogató kolozsvári Francia Kulturális Központ képviseletében Benoît Bavouset, újonnan kinevezett igazgató volt jelen a találkozón, aki Bardon Tony remekbe szabott Ory grófját dicsérte. – Uraim, azt ajánlom önöknek, hogy vigyázzanak a feleségeikre, Ory grófja ugyanis Kolozsvár utcáin jár-kel – jegyezte meg az igazgató. Jankó Zsolt karmester kifejtette: a darab zenéje már az első pillanattól fogva meggyőzte arról, hogy érdemes színre vinni az előadást, és reménykedik abban, hogy a közönség is szeretni fogja. – Rossini operáját a bel canto korszak vége fele mutatták be Párizsban, amikor a zeneszerzők szinte hangszerként bántak az emberi hanggal. Ezért olyan nehezen énekelhető, a rengeteg díszítéssel, ugrásokkal, kitartott hangokkal – magyarázta, majd Bardon Tony, valamint az országos bemutató utáni előadásokban Isolier-t játszó Barabás Zsuzsa adott elő néhány áriát a műből, Incze G. Katalin kíséretében (vasárnap este Iulia Merca mezzoszopránt, a kolozsvári román opera művészét láthatja a közönség ebben a szerepben). Szabó Emese, az Ory grófja rendezője és jelmeztervezője elismerően nyilatkozott a kétfelvonásos előadás művészeiről (Bardon Tony mellett Covacinschi Yolandáról, Balla Sándorról, Sándor Árpádról stb.), mint mondta, kiváló hangi adottságuk lehetővé teszi, hogy a legjobbat nyújtsák, a hangulatról pedig Lőrincz Gyula díszletei is gondoskodnak. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 21.Művelődés – 2017. júliusi lapszám„Hosszan sorolhatnék még érveket, hogy miért gondolom úgy, nincs veszve semmi, miért gondolom úgy, hogy igenis többet olvasnak az emberek, mint régen. Sokat bővült a kínálat a (magyar) könyvkiadók is fejlődtek, éppen azért, mert a csúcstechnológiával – televízió, 3D-s mozi, számítógép, stb – kell felvenniük a versenyt; tehát szebbnél szebb könyvek látnak napvilágot. „ – írja A könyv marad című vezércikkében Dimény-Haszman Árpád költő, szerkesztő, az idén immár ötödik alkalommal megrendezésre került, csernátoni kézműves és olvasótábor egyik szervezője. A Közösség rovatban Dáné Tibor Kálmán idézi fel, hogy a rendszerváltás utáni másfél évtizedben hogyan indult be Erdélyben, sok szempontból Balázs Ferenc nyomdokain, a népfőiskola mozgalom. Az írás az Unitárius Egyház által szervezett Balázs Ferenc Emlékkonferencián 2017 május 26-án elhangzott előadás szerkesztett szövegváltozata. Az Enciklopédia rovatban Szekernyés János, Temesváron élő bánsági újságíró, helytörténész idézi Bartók Béla nagyszentmiklósi éveit, a nagy magyar zeneszerző életének ehhez a bánsági településhez kötődő mozzanatait. Az Emlék-lapok rovatban Süli Attila budapesti hadtörténész, korabeli dokumentumokra támaszkodva, idézi a Köpecen született Móricz Sándor ezredes 1848-49-es forradalomban és szabadságharcba vállalt szerepét. A Galéria rovatban Suba László Tordán élő képzőművész ír az erdélyi szobrászatról és mutat be néhány jeles hazai képzőművészt. A Könyvesház rovatban Balla Sándor ír Lapohos András: Pro Natura Park Ördöngösfüzesen című, a kolozsvári Grafikolor Kiadónál idén megjelent, kötetéről. A Tudomány rovatban a Marosvásárhelyen élő Jakab Sámuel geológus, egyetemi tanár, földrajzi szakíró emlékezik a 135 évvel ezelőtt született Balogh Ernőre, aki meghatározó személyisége volt az erdélyi magyar természettudományi életnek. A Szabadidő rovatot Farkas György egyetemi oktató jegyzi, A közel-vagy makrofotózás izgalmai és fortélyai címmel, melyben hasznos tanácsokkal látja el mindazokat, akik hobbiból, kedvteleséből, vagy éppen szakmájuk révén foglalkoznak, főleg a természet világának, „közelebbi” megismerésével. A Híradó rovatban a lap újra közli a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XXIV Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedő versenyfelhívását. Erdély.ma lapozás: 1-16
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
